RSS Contact

2010. december 19., vasárnap

Karácsonyi halászlé


Már hét éve lakom Mohácson, de valójában az idei lesz a 12. karácsonyom Duna parti településen. Az itteni karácsonyi asztal elmaradhatatlan eleme az ünnepi halászlé. Bevallom jómagam nem eszem döglött halat még karácsonykor sem, de a halászlevet szeretem. Lássuk, hogy miként is készül a bográcsos karácsonyi halászlé mifelénk!

Hozzávalók:

2-3kg ponty és apró halak (csuka szelet, kárász, törpeharcsa)
3 nagy fej vöröshagyma
1 paradicsom (vagy paradicsomlé)
5-6 erős hüvelyes vagy cseresznye paprika egyben
3 halászlékocka
őrölt fűszerpaprika, só, bors, víz

Az igazán ízletes halászlé készítéséhez használjunk többféle halat és lehetőleg a pontyokból is kisebb 1-1,5 kg súlyúakat válasszunk!
A halakat megtisztítjuk és besózzuk, majd 2 órát állni hagyjuk. A bográcsba tegyük bele az apróra kockázott vöröshagymát és az erős paprikákat, ez utóbbiakat hagyjuk egyben, így a karácsonyi asztalnál ízlésnek megfelelően választhatják a csípőset kedvelők. A besózott halat tegyük a hagymára, majd kezünket a tetejére helyezve töltsük fel vízzel úgy, hogy csuklónkat ellepje. Tegyük a bográcsot a tűz fölé és folyamatosan melegítsük. Soha ne keverjük, hanem csak a bogrács megtekerésével mozgassuk az ételt. Amikor elkezd forrni tegyünk hozzá őrölt fűszerpaprikát, annyiszor 1,2 evőkanállal ahány kiló halból főzünk. A paradicsomot és a halászlékockákat is ekkor tegyük bele. Kóstolgatással fűszerezhetjük tovább, óvatosan, mert a besózott hal már bőven vitt be sót. Körülbelül 35-40 perc a teljes főzési ideje a karácsonyi halászlének.

Boldog karácsonyt és jó étvágyat kívánok!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése